JAPÁN, A KRIPTO-MENEDÉK

A Bloomberg Radio podcast-ja alapján

A Bloomberg Radio „Decrypted” című podcast-ja ezen a héten Japánnal foglalkozik. Ahogy a podcast bevezetőjében áll: „Az utóbbi néhány hónapban számos kormány lesújtott a Bitcoin-ra és a többi kripto-fizetőeszközre világszerte. De van egy ország, amely kitart kripto-barát politikája mellett: Japán. Ezen a héten a Decrypted-ben Yuji Nakamura és Aki Ito kalauzolják el Önöket Tokióba /…/.”

A tény, hogy Japánról úgy beszélünk, mint kripto-menedék, elsősorban nem az innovációra nyitott japán törvényhozóknak köszönhető. Érdekes módon Japán kripto-története egy korábban bebörtönzött amerikaival kezdődött, aki azért ment Japánba 2006-ban, hogy ott kezdjen új életet. A neve Roger Ver. Nem sokkal azután érkezett az ázsiai országba, hogy letöltötte börtönbüntetését, amit robbanószerek online kereskedelme miatt kapott. Néhány évvel később lelkes Bitcoin támogatóvá vált az első számú kripto-érme megjelenésének idején. Partikat szervezett és érméket ajándékozott, hogy azok használatát népszerűsítse. Akkoriban egy Bitcoin úgy 1 dollárt ért. Ver úgy becsüli, hogy több mint 10.000 Bitcoin-t ajándékozott el.

A világ akkori legnagyobb Bitcoin tőzsdéje a Mt. Gox volt. Japánban kezdődött Ver együttműködése a francia Mark Karpeles-szel, aki megvette a Mt. Gox-ot és áttelepítette a központját Tokióba. Ver és Karpeles segédkezett abban, hogy létrejöjjön egy olyan, kripto-szakértőkből álló közösség Japánban, akik a kripto-fizetőeszközöket népszerűsítik. Ennek a szakértői közösségnek köszönhetően kormányzati szinten is meglátták a koncepcióban rejlő lehetőségeket. Így vált Japán Bitcoin menedékké, és az ország azóta is fenntartja támogató szabályozás-rendszerét, még annak ellenére is, hogy olyan jelentős problémák adódtak az elmúlt időben, mint a befektetői csalások és az idei 500 millió dolláros veszteséget eredményező japán kripto-tőzsde hacker támadás.

A podcast-ban elhangzik, hogy „Az ország törvényhozói szilárdan kripto-pártiak maradtak. Inkább az a tendencia, hogy szabályozzák az új tőzsdéket, mint hogy betiltsák azokat. Múlt héten megtették az első lépést az ICO-k legalizálásának irányába, amelyet egyes országokban, mint pl. Kína és Dél-Korea egyszerűen törvényenkívülinek kategorizáltak. A kormány álláspontján felbuzdulva a technológiai és pénzügyi cégek növelik kripto-befektetéseiket Japánban.

De Ver és Karpeles hogy került Japánba? - Nos, a magyarázatnak semmi köze az üzlethez, hangzik el a podcast-ban: „Ver-nek nem voltak ilyen tervei, amikor Japánba ment. Milliomos volt – ugyanannak az üzletnek köszönhetően, amely börtönbe juttatta az Államokban. Azt mondta, hogy korábban volt egy japán barátnője és részben azért költözött Japánba, hogy új barátnőt találjon. Karpeles-t pedig Japán kultúrája és az anime iránti szenvedélye vonzotta az országba.

A Mt. Gox 2014-ben csődbe ment, de Ver kitartott a kripto-érmék mellett még akkor is, amikor azok értéke bezuhant. A törvények, amelyeket Japán életbe léptetett jóval kripto-barátabbak voltak, mint azt várta volna – mondja Ver.

És azoknak a törvényeknek köszönhetően, Japánba özönlik az intézményi tőke, és a nagy bankok milliókkal támogatják a blokklánc startup-okat, amelyekben ott rejlik a lehetőség, hogy felborítsák a hagyományos pénzügyi rendet, nem csak Japánban, hanem az egész világon.

 

Forrás: https://www.bloomberg.com/news/audio/2018-04-10/the-world-is-cracking-down-on-bitcoin-except-japan

Zsolt Balló